" A művészet, érték! "

Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

R Nagy Andrea

2020. március 23. - R Nagy Andrea

 

Május 22.

Kedves Gyerekek!

 

Az ember figurák, valamint a hengerek megrajzolása is nehézségbe ütközött, amint láttam!

Ehhez készítettem a következő segítséget nektek!

 

Jó munkát kívánok!

 

ellipszis.jpg

 

 

Május 15 - 20 .

Kedves Gyerekek!

 

A mai órán a térbeli helyzeteket gyakoroljuk!

Nagyon sokszor előfordul rajzokon, hogy az ábrázolt tárgyat, személyt szépen libasorban egymás mellé rajzolják a gyerekek! Pedig a valóságban ezek bizony nagyon sokszor takarásban láthatóak!

1. Az első feladat az két henger megrajzolása takarásban!

2. A következő órán pedig egy csapat játék ( foci, kézilabda, kosárlabda, stb. ) ábrázolása, ahol a figurák takarják egymást!

Ezekhez nyújt segítséget a következő feladat!

Jó alkotást kívánok!

 

takaras.jpg

 

 

Május 13.

Kedves Gyerekek!

 

A mai órán a térábrázolást alapozzuk meg!

A feladat elvégzéséhez szükséged lesz egy papír csíkra és egy ceruzára!

Jó munkát!

 

Május 8.

Kedves Gyerekek!

Az állatok témakörön belül a karikatúrával foglalkozunk!

Én egy zsiráfot karikatúráztam ki!

Te milyen állatot szeretnél, hogy megrajzoljak?

Üzenj e-mailben, messengeren! Én elkészítem, vagy a leírtak alapján te is elkészítheted a kedvenc állatod karikatúráját, illetve másolhatod is!

Jó szórakozást neked!

 

 

Május 6.

Kedves gyerekek!

Egy újabb témakör következik! Az állatokkal foglalkozunk kicsit!

Hogyha van olyan állat, pl. saját állatod, aki szívesen megörökítenél, akkor nyugodtan küldj egy képet róla és én megrajzolom folyamatábrába, hogy te is meg tudd rajzolni!

Jó munkát!!!!

 

Április 29.

Kedves Gyerekek!

Folytatjuk az Anyák napi készülődést!

Még két virágot készítettem számotokra, persze ez alapján mást is rajzolhattok, vagy festhettek!

Jó munkát!

 

 

 

Április 24. 

Kedves Gyerekek!

 

Hamarosan közeledik az Anyák Napja!

Az egyik legszebb ajándék, amit ti magatok készítetek!

Ehhez adok segítséget! Virágokat festhetsz, rajzolhatsz anyának!

 

Hogyha elkészült én is szívesen megnézem!!!

 

 

 

Április 17.

A mostani feladat egy kis színelmélet. Nagyon nehezen szoktátok megoldani azt, hogy a színeket magatoktól különböző színárnylattá alakítsátok! Más színértékek, sőt más színek, pedig ezek nagyon látványosak egy műalkotásotoknál!

 

Tessék gyakorolni!

 

 

Április 15.

Kedves Gyerekek!

A mai órán egy olyan témát dolgozunk fel, amit minden rajzodnál fel tudsz használni, fontos, hogy tudod-e? Ez a képkivágás, ás a kompozíció, tehát, hogy mit hová rajzolsz a rajzlapon, vagy hová festesz! Ennek mindig hasznát veszed!

Nézegesd és gondold át, amit leírtam és lerajzoltam!

 

 

 

Április 8.

Kedves Gyerekek!

A mai feladat, hogy virágokat rajzoljunk együtt!

Én háromféle virágot rajzoltam meg neked lépésről lépésre. Ez egy támpontot ad ahhoz, hogy kellene a virágokat megrajzolni! Ez alapján már más virágokat is meg tudsz rajzolni!

Hogyha viszont szeretnél egy virágot megrajzolni, de nem tudod, hogy kezdj hozzá, akkor írj nekem!

E-mail címem tudod, de : randrea@indamail.hu leírom még egyszer, vagy írj messengeren!

 

 

 

 

 

Április 3.

Kedves Gyerekek!

A mai foglalkozáshoz egy kis internetes keresési feladatot adok rendhagyóan!

Az új témánk a tavasz miatt a virág! Ezek megrajzolása nem egyszerű feladat!

Először megnézzük, hogy a képzőművészetben kik nevéhez fűződik virágcsendélet, majd megnézzük hogy milyen módon is hasznosítják e virág motívumokat!

A feladat neked, hogy keress az interneten, mind alkotót, festőművészt, mind arra lehetőséget, hogyan díszítenek a virág motívummal a hétköznapi életben!

Jó kutakodást!

 

Április 1.

Kedves Gyerekek!

A levegőperspektíva ami a következő témánk, arról szól, hogy egy tájképen hogyan tudod azt érzékeltetni, hogy vannak közelebbi és távolabbi, meg még távolabbi részletei a képnek! Mindez jól látható lesz az alkotásodon!

Természetesen, itt is érvényes, hogyha találsz egy neked jobban tetsző képet ebben a témában, akkor elkészítheted azt!

Jó alkotást!

Egy kis ajándék, annak, aki megtalálja a munkáját, mert hogy a fák témakörben találtam néhány munkátokat!

doc02343620200415103712_001.jpg

 

Március 27.

Kedves Gyerekek! 

A legutolsó anyagban festéssel kapcsolatos feladatokat találhattok!

Ezért most egy grafikus  jellegű feladatot adok, hogy mindenki tudjon alkotni attól függően, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésére.

Erre a feladatra is igaz, akár csak a többire, hogyha te az interneten, könyvekben, újságokban vagy bárhol találsz olyan képet, ami valamelyik témának megfelel (és körbe járunk szinte mindent alapjaiban) akkor nyugodtan lemásolhatod, átalakíthatod, és azt küldheted el nekem az e-mail címemre: randrea@indamail.hu !

A legjobb munkákból egy kis on-line kiállítást fogunk készíteni, valószínűleg itt a blogon!

 Jó munkát kívánok!

 

Március 25.

Kedves gyerekek!

Nagyon szeretitek a Pinterest oldalt és a rajta található rengeteg színes ötletet!

Ezek ihlették a következő feladatokat is!

Válasszátok ki, hogy melyik színvilág illik leginkább hozzátok és milyen anyagok állnak rendelkezésetekre!

Jó munkát!

 

Március 20.

Kedves gyerekek!

Az előző órán kicsit belemélyedtünk abba, hogy áttekintsük, hogy képzőművészet hogyan örökítette meg a fákat néhány híres művészen keresztül. Valamint napjainkban a hétköznapokban miként tudunk vele dekorálni, hasznossá tenni otthonokat.

Most pedig nekilátunk alkotni!

Grafikusan, festve, pasztellel, ami otthon rendelkezésre áll!

Jó munkát!

 

 

 

 

 

 

Március 18.

Kedves gyerekek!

A megváltozott tanítási felületnek köszönhetően átalakítottam a tananyag leadási módszereit.

Most egy - egy  témakört kidolgozok és ahhoz fűzöm a feladatokat! Többféle feladatot adok ezek különböző nehézségi szintűek! Erre szükség van, mert nagyon eltérő korosztály vagytok! Mindenkinek meg kell találnia a megfelelő feladatot, amit el tud végezni! Hogyha túl nehéznek érez egy munkafolyamatot, akkor kezdhet egy újat. Ahhoz is alkalmazkodtam, hogy nagyon különböző, hogy otthon milyen eszközök állnak a rendelkezésre! Ezért készítettem grafikus, ceruzarajzot és festményt is Igyekszem egy kis kézműves feladatot is kitalálni, de nagyon nehéz, mert nem tudok vinni alapanyagot nektek!

Bármi kérdés van jelezzetek!

Beszéljük meg, hogy miben tudok segíteni!

Jó munkát nektek!

Üdv: Andi néni

 Az első témánk tavasz lévén a természet egyik csodája a Fák!

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://peczelyattila-ami.blog.hu/api/trackback/id/tr9215547764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mucsi zoltán 2020.04.07. 18:51:08

Tényleg nagyon tetszik,rengeteg munka van benne,de ha lúd legyen kövér,szenvedjed a paraszt,majd később részletesebben is átnézem,hátha tudok koppintani belőle.
süti beállítások módosítása